CERN beszámoló

  • által Vida Álmos
  • 2016-02-25
  • CERN beszámoló bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

2 másodperc. Ennyi időre sokkal melegebb lett, mint a Napban, tőlünk alig néhány méterre, a tokamak belsejében. Egy röpke 16 órás buszút után megérkeztünk a Lausanne-i egyetemre (EPFL), ahol egy kutatócsoport lényegében azon dolgozik, hogy az unokáinknak se gyertyafénynél kelljen fészbukkozni.

Tulajdonképpen energ12736170_1081297205254461_160547588_niánk legnagyobb része abból a hatalmas fúziós reaktorból ered, amit többnyire egyszerűen csak „a Nap” néven szoktunk emlegetni. Egy működő fúziós erőmű jól jönne a Földön is, de van egy apró technikai probléma: földi körülmények között kb. 100 millió fokos plazma kell ahhoz, hogy a fúzió végbemenjen.

Ezt elérni nem olyan nagy gond. Mint a kollégiumi főzés, ez is megoldható egy mikrohullámú sütővel, persze a tied 750 W-os, ez meg 4,5 MW. A probléma leginkább az, hogy ezt a hőfokot a jénai üvegtál se bírja… tehát vegyünk egy nagyon erős mágneses mezőt, ami a plazmát egy kör-, pontosabban egy hélix-pályán tartja minél tovább (a jelenlegi rekordjuk 2 másodperc…), ehhez kell a hatalmas fánk alakú mágnes, a tokamak, amit két „plazmavillanás” között az ólomfalon belülről, közelről is megcsodálhattunk.

Ezután megebédeltünk az egyetemi menzán, aztán megnéztük Lausanne belvárosát. Az időjárás lényegesen hidegebb volt, mint a fent említett tokamak belseje, de ettől függetlenül a város gyönyörű. Utána pedig elfoglaltuk a szállásunkat a CERN-hez közeli Meyrinben, pontosabban alatta, ugyanis erre a két napra egy használaton kívüli atombunkerben aludtunk a föld alatt. De tényleg. A szállás abszolút biztonságos volt, atomtámadás ellen is védett, valamint minden szükségessel (víz, áram, na meg Wi-Fi) fel volt szerelve, aludtunk már persze kényelmesebb helyen is. (Sok jó ember kis helyen is elfér, de azért 50 ember 2 szobában…) De abszolút túlélhető volt a helyzet, még világvége esetén is az lett volna, ami azért nagyon megnyugtató tudat.12767373_1081297201921128_1910366760_n

Másnap megnéztük a CERN látogatóközpontját, és meghallgattuk egy ott dolgozó magyar fizikus előadását is, azután pedig egyénileg megnéztük Genfet, a 140 méteres vízoszloppal együtt, ami a kedvenc szökőkutam, ha van ilyen…Voltunk a Természettudományi Múzeumban, ahol külön tárlat volt az exobolygóknak, valamint megtudtam, hogy a víziőz milyen ijesztően néz ki. Azután felmentünk a templomtoronyba is, ami elég sok lépcsőt, meg aztán elég szép kilátást jelentett.

A harmadik napon búcsút intettünk atombunkerünknek, azután megnéztük a CERN két kísérletét, egy kisebb részecskegyorsítót (LEIR) és egy részecskelassítót is (igen, ilyen is vanJ) ez volt az Antiproton Decelerator (AD), ahol antianyagot állítanak elő: antiprotonból és az antielektronból hoznak létre antihidrogént, és azt vizsgálják.

Mi is az az antianyag? Nagyon leegyszerűsítve: egy hidrogénatom úgy néz ki, hogy egy nagyobb pozitív töltésű proton körül „kering” egy sokkal kisebb, negatív töltésű elektron. Ezeknek a részecskéknek megvannak a párjai: az antiproton (nagy és negatív) és a pozitron (kicsi és pozitív); ezekből lesz az antihidrogén. Ameddig a szemünk (meg a távcsöveink) ellátnak, mindenhol anyagot látunk, és nem antianyagot, a fizika egyik nagy nyitott kérdése, hogy miért nincs több antianyag az univerzumban, hiszen elvileg ugyanannyinak kellett volna keletkeznie…

És hogy mire jó ez az e12767894_1081297208587794_435071507_ogész? Az orvosi diagnosztikában már régóta használnak pozitronokat (PET), de lehet, hogy a jövőben antiproton-besugárzást tudnak majd használni daganatok ellen is, ami a remények szerint sokkal kevésbé károsítja a környező szövetet. (ACE)

Ezután átbuszoztunk Franciaországba, megnézni a Nagy Hadronütköztető (LHC) egyik 22 000 tonnás föld alatti detektorát, a Kompakt Müon Szolenoidot (CMS).

Az LHC a CERN , sőt az egész világ legnagyobb kísérlete: egy 27 km-es gyűrűben, 50-100 méterrel a föld alatt gyorsítanak protonokat (meg néha ólomionokat) egyszerre két irányban, amiknek hatalmas, 7 TeV-os energiája lesz (ekkor a fénysebesség 99,9999991%-ával haladnak), aztán a két proton-csomagot ö12772891_1081297211921127_1920828218_osszeütköztetik, és ekkor ebből a hatalmas energiából mindenféle részecskék alakulnak ki, amiket ezekben a detektorokban vizsgálni lehet. A két nyalábot ütköztetni nagyjából olyan egyszerű feladat, mint az Atlanti-óceán két partjáról eldobott gombostűket ütköztetni félúton…

Mikor mi ott voltunk, az LHC épp nem működött (nem bántuk annyira, mert ezért tudtunk lemenni a CMS-hez), abból az egyszerű okból, hogy télen nagyon drága az áram. Amikor működik az LHC, a szupravezető elektromágnesek hidegebbek, mint a világűr (1.9 K = -271.25 °C, a világűrben -270.5 °C van), és a vákuum is nagyobb, mint a csillagközi térben; ezt egy 27 km-es gyűrűnél nem olyan könnyű elérni.

Ajánlom mindenkinek a részvételt jövőre, azt hiszem, elég sok élménnyel tértünk haza.

Gárdos András

Kategóriák: Alkalmak

Hozzászólások lezárva.